ZENE MADRIDBÓL

Música Madrileña

Madrid úgy tűnik nem bír el több zenei fesztivált

2019. október 20. - KrisMadrid

Az elmúlt hónapok fejleményei alapján úgy tűnik Madrid kiteheti a megtelt táblát, legalábbis ami a zenei fesztiválokat illeti.

Az egész azzal kezdődött, hogy a szeptember végére meghirdetett Weekend City Festival-t alig három héttel az esemény előtt mondták le a szervezők (a New Order lett volna a fő fellépő), majd pedig október közepén a Download Festival jelentette be, hogy három év után befejezik és jövőre már nem rendezik meg a metál-rock irányultságú eseményt.

Előbbinek ez lett volna az első kiadása, így a tény, hogy szinte a célegyenesben kellett azt lefújni, mindenképpen hatalmas blama a szervezőknek. A jegyárakat egyébként gond nélkül, automatikusan visszatérítették.

A Download festival esetében már nem egyértelmű a helyzet. Az elsősorban a keményebb rock és metál zenére specializálódott fesztivál az elmúlt három évben olyan neveket hozott Madridba mint a Guns N' Roses, Ozzy Osbourne, Scorpions vagy éppen a Linkin Park és System Of A Down.

Az első két kiírás kimondottan sikeres is volt, egyedül az idei évben nem sikerült hozni a tervezett számokat. Ebben az is közrejátszhatott, hogy még májusban a Metallica, majd közvetlenül a fesztivált követően Bon Jovi is ellátogatott a spanyol fővárosba. A Scorpions, Slipknot, Sum41 hármas pedig nagy valószínűséggel nem volt elég, hogy megtöltse az egyébként a madridi tenisz torna helyszíneként is ismert Caja Magica területét.

Az elmúlt években valóságos reneszánszát élte a fesztivál ipar a spanyoloknál, melynek során évről-évre újabb fesztiválok születtek, szépen lefedve a különböző stílusokat és magát az országot. Ebből természetesen nem maradhatott ki a spanyol főváros sem, ahol a tavasztól őszig tartó időszakban lassan már nincs olyan hónap amikor ne lenne legalább két különböző zenei esemény.

Itt természetesen nem a Szigethez hasonló méreteket kell elképzelni, hanem egy-két, esetleg három napos, kisebb nagyobb koncert sorozatokat, amelyeket a helyi Nemzetközi Vásár (IFEMA) területén vagy egyetemi kampuszokon rendeznek meg.

A teljesség igénye nélkül következzenek a legfontosabb madridi fesztiválok havi lebontásban, zárójelben az idei legnagyobb nevekkel (a nemzetközi szinten ismeretlen, elsősorban hazai bandákra specializálódott kisebb fesztiválokat kihagytam a felsorolásból).  

Május

Tomavistas (Beach House, Cigarettes After Sex, Hinds)

Június

Download (Scorpions, Tool, Slipknot, Papa Roach, Sum41), Paraiso (Chvrches)

Július

Mad Cool (The Cure, The National, The Smashing Pumpkins, The Chemical Brothers, Vampire Weekend), Rio Babel (Fatboy Slim)

Augusztus

Az egyedüli hónap amikor nincs fesztivál, ami annak tükrében nem meglepő, hogy a szabadságolások miatt szinte az egész város kiürül ezekben a hetekben.

Szeptember

DCode (Two Door Cinema Club, Kaiser Chiefs, The Cardigans)

A madridi fesztivál boom egyébként annak is volt köszönhető, hogy a spanyol főváros jókora késéssel kapcsolódott csak be a nemzetközi vérkeringésbe, miközben nem akármilyen keresletet kell kielégítenie. Míg a barcelonai Primavera Sound, a FIB Benicassim vagy a bilbaói BBK már hosszú évek óta ismertek, addig az elővárosaival együtt közel 7 milliós Madrid nem rendelkezett állandó fesztivállal, amit megbízhatóan, évente megrendeztek volna.

Persze voltak próbálkozások, mint például a Rock in Rio madridi kiadása, de ezeknek nem sikerült gyökeret ereszteniük és néhány év után el is tűntek. Nagyon úgy tűnik, hogy a jelenkori dömpingben is ez vár egyes fesztiválokra, nem lenne meglepő ha az elkerülhetetlen konszolidáció során további nevek követnék a Weekend City és a Download példáját. 

A bejegyzés trackback címe:

https://musicamadrilena.blog.hu/api/trackback/id/tr1815234884