ZENE MADRIDBÓL

Música Madrileña

Jelentős változások a madridi Mad Cool fesztiválon

2019. október 27. - KrisMadrid

Jelentős változásokat és előremutató fejlesztéseket jelentettek be a héten a madridi Mad Cool fesztivál szervezői.

Ezek alapján úgy tűnik az illetékesek elkezdték levonni az elmúlt évek tanulságait és tanultak a korábban elkövetett hibákból. A spanyol főváros első számú fesztiválja jövőre már ötödik alkalom kerül majd megrendezésre, sorozatban harmadszor a Nemzetközi Vásárváros (IFEMA) területén.

A Mad Cool története nem volt problémáktól mentes. A fesztivál második évében a Green Day koncertjét megelőzően egy akrobata szenvedett halálos balesetet, melyet követően rengeteg kritika érte a szervezőket mivel az eset után nem függesztették fel a fesztivált. A Green Day a koncertet követően úgy nyilatkozott, hogy őket nem informálták az esetről, míg a szervezők azzal védekeztek, hogy biztonsági okokból nem törölték a koncertet.  

Kevésbé tragikus de mégis sokatmondó blama volt a fesztivál harmadik felvonásán a Massive Attack koncertjének törlése is. Az angol zenekar a rossz hangosítás miatt mondta le a koncertet, nem sokkal annak hivatalos kezdete előtt.

A fentieken kívül egy sor egyéb kritika is érte a fesztivált, de ezek leginkább a kezdeti tapasztalatlanság és szervezetlenség számlájára voltak írhatók, amelyeken szép lassan sikerült is javítani. Hosszú évek Szigetes tapasztalatai alapján szinte hihetetlen, hogy az első években még a megfelelő taxiszolgáltatás is hiányzott, de sokan panaszkodtak a botrányos beléptetésre, a hosszú sorokra az étel és ital kiszolgálásnál, és persze WC se volt annyi mint amennyire szükség lett volna.

A most héten bejelentett változások ezeket a gyermekbetegségeket is lennének hivatott kiküszöbölni. Ennek értelmében a Mad Cool jövőre három helyet négy napos lesz, hat helyet hét színpadon lehet majd élvezni a koncerteket illetve a túlzsúfoltság elkerülése érdekében napi 60 ezerben maximalizálják majd a résztvevők számát. Ezeken kívül bővítik a gasztronómiai területet és annak kínálatát, de a pihenésre szánt rész is nagyobb lesz a tervek szerint.   

A bejegyzés trackback címe:

https://musicamadrilena.blog.hu/api/trackback/id/tr3515263182