ZENE MADRIDBÓL

Música Madrileña

Música Madrileña


A Mad Cool fesztiválnál továbbra is halogatják az elkerülhetetlent

2020. április 24. - KrisMadrid

Madrid első számú fesztiválját még mindig nem mondták le a szervezők, pedig a július elejére tervezett fesztivál megrendezésére szinte semmi esély sincs. A napokban többek között a madridi polgármester is kijelentette, hogy minimum őszig semmilyen tömegrendezvényre nem kerülhet sor. Ebből és abból a…

Tovább

Sorban jelentik be a jövő évi neveket a Mad Cool szervezői

Ugyan még több mint hét hónap van hátra a madridi Mad Cool fesztivál kezdetéig, de a szervezők minden jel szerint gőzerővel dolgoznak a jövőre már ötödik alkalommal megrendezésre kerülő esemény előkészületein. Alig egy hónapja egy sor, a fesztivált jelentősen érintő változás került bejelentésre,…

Tovább

Madridi kegyes hazugságok

Egy meglepően jó James és számomra az ősz csúcspontjának számító Pixies között egy októberi pénteken került sor a White Lies madridi koncertjére. Pedig az előzmények alapján még az se volt biztos, hogy idén láthatja őket a helyi közönség. A Five turné téli-tavaszi európai állomásaiból kimaradt…

Tovább

Viva Pixies!!!

Messziről indítok. Hogy őszinte legyek fogalmam sincs mikor kezdtem el hallgatni a Pixiest, arra meg végkép nem emlékszem, hogy mikor szerettem meg úgy istenigazából a zenekart. Ami biztos, hogy egyik első élményem velük kapcsolatban egy Placebo koncert volt még a 2000-es évek elejéről, amikor…

Tovább

Jelentős változások a madridi Mad Cool fesztiválon

Jelentős változásokat és előremutató fejlesztéseket jelentettek be a héten a madridi Mad Cool fesztivál szervezői. Ezek alapján úgy tűnik az illetékesek elkezdték levonni az elmúlt évek tanulságait és tanultak a korábban elkövetett hibákból. A spanyol főváros első számú fesztiválja jövőre már…

Tovább

Madrid úgy tűnik nem bír el több zenei fesztivált

Az elmúlt hónapok fejleményei alapján úgy tűnik Madrid kiteheti a megtelt táblát, legalábbis ami a zenei fesztiválokat illeti. Az egész azzal kezdődött, hogy a szeptember végére meghirdetett Weekend City Festival-t alig három héttel az esemény előtt mondták le a szervezők (a New Order lett volna a…

Tovább
süti beállítások módosítása