A Hinds volt az első spanyol banda akiket igazán sikerült megszeretnem. Ha nem is pályafutásuk legelejétől, de gyakorlatilag az első sikerek óta követem őket és még élőben is sikerült látnom őket kétszer. Az eredetileg duóként indult bandát Ana García Perrote és Carlotta Cosials alapították még 2011 környékén, és ha minden jól megy, a világjárvány miatt egy kis késéssel ugyan, de hamarosan megjelenik a zenekar harmadik stúdió albuma.

2011-2013 - így indult a Deers Hinds sztori

Ana és Carlotta az ex-párjaikon keresztül ismerték meg egymást, pontosabban a két srác nem túl sikeres zenekarának próbáin és koncertjein. Mindkét kapcsolat azóta véget ért (talán az említett banda is...), a két lány azonban jó viszonyban maradt, olyannyira, hogy együtt kezdtek el zenélni. Ekkor 2011-et írtunk, Ana és Carlotta nagyjából 19-20 éves lehetett, egyetemre jártak, Carlotta színészkedett is (többek között a spanyol Szomszédok szerűségben -Cuéntame cómo pasó- szerepelt egy darabig), és néhány feldolgozáson kívül nem is sikerült többet összehozniuk, a kezdeti fellángolás így gyorsan véget is ért.

Nagyjából másfél évvel később, 2013-ban aztán újra gitárt ragadtak és elkezdtek saját dalokat írni. Első számaikat (Bamboo és Trippy Gum) nem sokkal később Demo címen töltötték fel a Bandcamp-re, a duó pedig a Deers nevet választotta a zenekar nevének. Amilyen lassan született meg ez a két szám, olyan gyorsan jöttek azonban a sikerek. 

Az említett munkájuk egy sor pozitív visszajelzést kapott, többek között az NME és a The Guardian is méltatta őket, ami nagyban hozzájárult a kezdeti sikerekhez és valószínűleg ennek is volt köszönhető, hogy a banda eleinte leginkább az Egyesült Királyságban, illetve Nyugat-Európában tudott nagyobb ismertségre szert tenni. Ekkoriban Spanyolországban kis túlzással még a kutya sem ismerte őket, persze Madrid egyre izgalmasabb alternatív rock színterén azért már tudták, hogy kik is ők. Első koncertjeiket is Carlotta nagynénjének malasañai (Madrid egyik alternatívabb kerülete, nagyjából mint az egykori bulinegyed) bárjában adták, de többször felléptek a környékbeli kisebb klubokban is, és még egy rockzenére specializálódott tehetségkutató versenyt is nyertek.

2014 - még buli az egész, de már jönnek az első sikerek

Ekkoriban azonban már négyen voltak, Ana és Carlotta mellé 2014 elején csatlakozott ugyanis Ade Martín (basszusgitár) és Amber Grimbergen (dob), a zenekar tehát teljessé vált. A csapat holland származású tagját egyébként úgy ismerték meg, hogy utóbbi megosztott valamit a Hinds Facebook oldalán és miután kiderült, hogy egy dobossal van dolguk, gyorsan be is vették a bandába. A korábban DJ-ként is tevékenykedő Ade-t meg már ismerték korábbról.

Az ekkor tehát még Deers néven futó bandánál nagyon gyorsan felpörögtek a dolgok. Júniusban megvolt az első londoni fellépésük, júliusban kiadták a Demo-t, majd az év hátralévő részében koncerteztek Franciaországban, Hollandiában és Németországban. Azonban ekkor még egy hatalmas buli volt az egész a húszas éveik legelején járó lányoknak, akik haverjaikkal együtt, fapados járatokkal utazták be Nyugat-Európát, miközben sátorban, egyszerű hostelekben vagy ismerősök ismerőseinél húzták meg magukat. Folyt a sör és a jagermeister, és ugyan nekik is voltak fellépéseik (a kezdeti két dal mellé ekkora már született további 5-6 saját szerzemény) de inkább volt ez az időszak egy nagy európai vakáció koncertekkel és bulikkal, mintsem valódi koncertturné. Akit érdekel, miként is élte meg ezt az időszakot ez a négy teljesen lökött spanyol csaj, azoknak ajánlom a következő videót.

Ekkoriban történt, hogy egyik nap a semmiből kaptak egy levelet egy ügyvédtől, miszerint változtassák meg a nevüket, ellenkező esetben számolhatnak a jogi következményekkel. A lányok először azt hitték, hogy csak valaki viccel velük, de hamar kiderült, hogy nem így van. Az akkor már létező kanadai Dears nevű banda ugyanis a hasonló hangzás miatt ügyvédhez fordult, és további lépésekkel fenyegetőzött ha sürgősen nem tesznek eleget a kérésnek. Mit volt mit tenni, a berobbanást követően pár hónappal jött a névcsere, így lett a csapat neve Hinds (a deer szarvast, míg a hind nőstény szarvast jelent angolul), az eredeti név lényege tehát megmaradt.

A Hinds már a kezdet kezdetén igyekezett távol tartani magát a klasszikus értelemben vett, és kissé degradáló lánycsapat címkétől, amit egyedi hangzással, jól kidolgozott szövegvilággal és elképesztő, már-már az ízléstelenséget súroló öltözködési stílusukkal is igyekeztek elkerülni. A fülbemászó dallamok, a lo-fi és a kissé poppos garázsrockos hangzás kiváló elegyet alkotott, és még az se vont le semmit érdemeikből, hogy nem igazán voltak profi zenészek, így hangszer tudásuk is hagyott némi kívánni valót maga után. A kissé metaforikus dalszövegek is jól illeszkedtek ebbe a sorba, amire saját elmondásuk szerint azért is volt szükség, hogy ismerőseik és ex-kapcsolataik ne ismerjenek magukra a dalokat hallva.

2015 & 2016 - amikor a Hinds végleg befutott

Következett 2015, az első nagyobb sikerek éve. Addigi számaikból kiadták a Very Best Of Hinds So Far című válogatást, elkezdtek dolgozni az első stúdió albumon, miközben a fél világot beutazva koncerteztek Ázsiában, Észak-Amerikában és persze Európában is. Ez volt az az időszak, amikor hazájukban kis túlzással még senki sem tudott róluk, ha meg igen akkor is többnyire kritizáló (sőt, olykor utálkozó) hangnemben illették őket. Ami már csak amiatt is volt vicces, mert ekkor már (első spanyol zenekarként!) felléptek a Glastonbury fesztiválon is. E sorok írója is ekkoriban hallott róluk először, hogy hogy nem egy skót haver révén.

2016-ban pedig végre kijött a lányok első albuma, Leave Me Alone címmel. A tizenkét számos lemez nagyjából fele-fele arányban tartalmazott korábbi és vadonatúj dalokat, köztük olyan, a fejlődés egyértelmű jeleit mutató számokat mint a Fat Calmed Kiddos vagy San Diego. A Hinds addig sem volt visszafogott ha turnézásról volt szó, de az új albummal még a korábbi időszakokat is sikerült felülmúlni. 2016-ot gyakorlatilag végig koncertezték, melynek során bejárták Európát, az Egyesült Államokat, eljutottak Japánba és Ausztráliába, kipipálták az összes nagyobb európai fesztivált, mígnem 2017 elején végre szusszanhattak eget.

2017 & 2018 - további turnék és a második stúdió album

Alig másfél hónap pihenő után 2017 márciusában elkezdtek dolgozni a második albumon, amivel párhuzamosan a koncertek is folytatódtak. Ismét bejárták az Egyesült Államokat és Európát, és ugyan ez az év már némileg lazább volt, végül ezt is sikerült végig turnézniuk, amit aztán 2018-ban is folytattak. Gyakorlatilag egészen 2019-ig alig volt megállás a zenekar számára. Jómagam is ekkor láttam őket először, mégpedig 2017 novemberében. Mivel ekkoriban nagyon rápörögtem a bandára, eléggé vártam már a madridi koncertet és, hogy végre lássam őket élőben. És nem is okoztak csalódást! Önmagukhoz híven egy igazi őrült koncertet adtak a nagyjából 1500 érdeklődőnek, akik között a fiatal csajok és a 40-50-es angolszászok voltak némileg felülprezentálva.   

2018 áprilisában, nagyjából egy évnyi munka után pedig kijöttek a második albummal, aminek az I Don't Run címet adták. Nagy stílusváltás nem történt, gyakorlatilag az első album továbbfejlesztett, némileg profibban kivitelezett verziója volt ez. Ami nem is volt baj és nem is volt meglepő annak fényében, hogy a dalokat most is hazai földön, elsősorban Madridban írták és vették fel, de közben olyan szakértők voltak a zenekar segítségére, mint például a Strokes producere Gordon Raphael.

Természetesen vártam már az új albumot, és a magam részéről nem is csalódtam. A bandára jellemző hangzás, ami miatt anno megszerettem őket megmaradt, de egy sokkal érettebb formában. Az egyszerű de fülbemászó dallamok, a dalokon belüli váltások és az erőteljesebb basszusgitár ismét egy olyan elegyet alkottak, amit nem lehetett nem szeretni. The Club, Soberland, Finally Floating vagy a Rookie mind kiváló számok és szépen illeszkedtek a korábbi slágerek sorába. Kritikaként maximum azt lehetne megfogalmazni, hogy néhány számban az ének talán túlságosan is "nyafogósra" sikerült, ami korábban talán nem volt ilyen szembetűnő. Az album beharangozó dala, a New For You, ahol ez a leginkább tetten érhető.

Második Hinds koncertemre 2018 júniusában került sor, szintén Madridban, néhány nappal a zenekar első magyarországi fellépése előtt. A változatosság kedvéért ekkor is egy amerikai turnéval a hátuk mögött tértek vissza Európába, és szerencsére sikerült besuvasztani egy hazai koncertet, még mielőtt ismét végig koncertezték volna nyári fesztiválszezont. Míg néhány hónappal korábban még nem sikerült a telt ház, ezúttal már egy gombostűt sem lehetett leejteni a Puerta del Sol tőszomszédságában található helyszínen.

Hiába, akkoriban már sikerült otthon is nevet szerezniük, ami valószínűleg az új album viszonylag nagy hírverésének is köszönhető volt. Természetesen itt nem azt kell érteni, hogy a spanyol társadalom lélegzet visszafojtva várta volna az új albumot - én például még egyszer sem találkoztam olyan spanyollal aki ismerte volna őket - de bizonyos körökben igenis népszerűbbek voltak ekkor, mint akár 1-2 évvel korábban.

2019 & 2020 - fő állású zenészek és a harmadik album

Alighogy véget ért az új albumot bemutató turné, a Hinds ismét ott folytatta, ahol abbahagyta: koncertekkel a világ minden táján. Ahogy azt a 2018-as fellépés végén a saját fülemmel is hallhattam a gitárját pakoló és a rajongók kérdéseire készséggel válaszoló Carlottától, az elmúlt 3-4 év már messze nem (csak) a buliról szólt számukra, hanem a szó eredeti értelmében fő állású zenészekké váltak, annak minden előnyével és hátrányával. Ha a menedzser azt mondja, hogy tavasz után ősszel ismét vissza kell térni egy több hetes amerikai turnéra, akkor nincs mese, menni kell. Ha ugyanő leszervez egy interjút vagy tévés szereplást, akkor ott is meg kell jelenni, hiába van már az napra program. A sikernek ára van, és addig kell ütni a vasat, amíg meleg. De végül is nem erről álmodoztak anno 19-20 évesen, mikor első számaikat megírták?!

A 2019-es év is a koncertezésről szólt tehát, de 2020-ban sem pihenhettek túl sokat. Folyamatosan mozgásban voltak, miközben már a harmadik albumon is gőzerővel dolgoztak. Eredetileg ez év áprilisában jöttek volna ki a The Prettiest Curse címet viselő lemezzel, de végül a megjelenést a világjárvány miatt elhalasztották június elejére. A lányok pedig a rendkívül szigorú spanyol karanténnak "köszönhetően" egy kicsit megpihenhettek.

Az új albumról már elérhető négy szám, melyek alapján most először biztosan kijelenthető, hogy ez némileg más lesz, mint a korábbiak. Ami persze nem meglepő és nem is baj, ideje volt már váltani. A kérdés csak az, hogy milyen irányba indulnak el? Az eddigiek alapján nehéz eldönteni, ami biztos, hogy először a zenekar történetében a spanyol dalszövegek is szerephez jutnak majd.

Zárásként pedig jöjjön néhány saját kép a fentebb említett koncertekről.

2017 November

2018 Június