Az új album és a közelgő madridi koncert kapcsán jöjjön egy kis Pixies!
A Mondo Sonoro nevű zenei magazin készített interjút Dave Lovering-el, a zenekar dobosával. Ebből a beszélgetésből következik egy kivonat.
- Nekem úgy tűnik az új album sokkal sötétebb, melankolikusabb mint a korábbiak, amit a fekete borító is csak kihangsúlyoz. Szerinted is így van? Volt ennek bármilyen konkrét oka?
- Igen, igy van, de közben azt se hiszem, hogy ez egy teljesen tudatos döntés lett volna. Persze Charles (egykori Frank Black, jelenlegi Black Francis) nevében nem beszélhetek, végtére is ő a dalok szerzője. Az igaz viszont, hogy a producerünk egyszer megemlítette egy beszélgetés során, hogy talán egy kicsit sötétebb hangzás jó lenne, de hogy ez végül mennyiben befolyásolta a dalszerzést, azt nem tudom. Ami biztos, hogy az album felvételére télen került sor egy távoli, öreg templomban, ami valószínűleg rányomta a bélyegét az album hangulatára is. De amiatt is nehéz ezt konkrétan kijelenteni, mert nyolc-kilenc dal már korábban kész volt, amihez jött még négy-öt új, amiket már a stúdióban írtunk. Talán mindezek kombinációjának köszönhető a végső hangzás is.
- Úgy tudom az album címe is a helyszínnek köszönhető (Beneath The Eyrie - A Sasfészek Alatt), igaz ez?
- Persze, hogy igaz! A már említett templom mögött egy erdő kezdődött, ahol az egyik legmagasabb fa tetején volt egy sasfészek. Elképesztő volt, korábban még sosem láttam ilyet, pedig én imádom a ragadozómadarakat, legyen az bagoly, sólyom vagy bármilyen ehhez hasonló. Innentől kezdve egyértelmű volt a cím, végtére is a fészek alatt volt a stúdióként szolgáló templom is.
- Merre van ez a templom?
- New Yorktól északra, egyébként nem túl messze a Woodstocki fesztivál helyszínétől.
- A jelenlegi a harmadik albumotok a visszatérésetek óta. Bennem motoszkál a kérdés, hogy amikor új dalok írásába kezdtek mennyire nehezedik rátok a múlt terhe? Végtére is a zenekar első albumai sokak számára az alternatív rock történetének egyik legfontosabb darabjai, ami biztosan nehéz örökség...
- Az Indie Cindy valóban nehéz volt, ami nem csoda, mivel az volt hosszú idő után az első albumunk. Amikor abba belekezdtünk tényleg be voltunk rezelve, mivel tudtuk, hogy az emberek össze fogják hasonlítani a korábbiakkal. Ezt követően a Head Carrier és a mostani Beneath The Eyrie sokkal könnyebben ment, talán mert az első elkészítése során minden félelmünket feléltük. De nem győzöm hangsúlyozni, egyáltalán nem törekszünk arra, hogy valami korábban már bevált képlet szerint zenéljünk. Nem akarunk úgy szólni, mint régen. Persze ez valamilyen szinten elkerülhetetlen, de ez nem jelenti azt, hogy bármilyen formában újra akarnánk élni a múltat vagy bármit is lemásolni azokból az időkből.
- A dalszerzés menete és módja változott valamit a régi időkhöz képest?
- Nem, ebben nincs változás. Charles hoz egy dalötletet, bemutatja nekünk, majd elkezdünk "rázenélni", egészen addig amig nem érezzük azt teljesnek és késznek. Meg kell egyébként jegyeznem, hogy ezen az albumon Paz Lechantin, aki egyébként egy zseniális basszusgitáros, már sokkal nagyobb befolyással bírt.
- Éppen ez lett volna a következő kérdésem! Nekem is az volt az érzésem, hogy mostanra teljesen beilleszkedett, még egy dalt is énekel (Los surfers muertos). Milyen fontosággal bír jelenleg a banda életében?
- Azt mondanám, hogy nagyon nagy szerepe van a zenekar életében. Velünk van, nem is tudom, lassan hat éve, és egyértelműen a maximumot hozza, miközben mára teljesen kiismerte a Pixies világát. Ő szeret minket, mi szeretjük őt, teljesen a csapat része lett. Ráadásul egy rettentő jó basszusgitáros, ami többek között engem is arra sarkal, hogy jobban játszak, nehogy a végén még szégyenben maradjak :) Nagyon nagy szerepe volt az új album elkészítésében, ráadásul szörfözik, így a szörfös motívum több dalban is megjelenik.
- Ti is szörföztök?
- Dehogy! Ő az egyetlen.
- Van egy dal, ami különösen tetszett az új albumról, ez pedig a Daniel Boone (ezzel a blog mögött álló szerkesztői gárda is így van egyébként...). Tudnál mesélni róla?
- Ez a dal egyike azoknak, melyeket már a stúdióban írtunk. Nagyjából két napot dolgoztunk rajta és véleményem szerint ez az, ami élőben csak jobban és jobban fog szólni. Kicsit eltér a többitől, de lehet emiatt elég szórakoztató is játszani. Egyetértek amúgy, én is nagyon szeretem és biztos vagyok benne, hogy ahogy egyre többet játsszuk majd, egyre jobb is lesz.
- Kíváncsiságból egy kérdés: tartjátok a kapcsolatot Kim-el? Hallottátok a legutóbbi munkáját (Kim Deal együttese a The Breeders tavaly jött ki egy új albummal)?
- Nem, az igazság az, hogy egy ideje megszakadt köztünk a kapcsolat, nem is tudom mikor beszéltünk utoljára. Az új albumot se hallottam.
- Mennyire befolyásolt titeket az elmúlt évtizedek technológiai fejlődése, ami szinte teljesen átalakította többek között a lemezeladási szokásokat?
- Nem hiszem, hogy túl sokat változott volna a helyzet. Az alapok ugyanazok. Azt kell tenned mint mindig, jó dalokat írni, hogy megismerjenek. Az igaz, hogy ahhoz hatalmas, mondom hatalmas névnek kell lenned, hogy a kiadók felfigyeljenek rád, de cserébe ott van a Youtube és a közösségi média, melyeknek hála közvetlenül tudod reklámozni a munkád. Sokkal több a lehetőség, hogy megismerjék a nevedet és a zenét amit játszol, cserébe több is a banda, nagyobb a verseny. Több időt kell rászánni arra, hogy valami érdekeset találj, de a jók most is ki tudnak törni az ismeretlenségből. Minket ezek már nem érintenek, dalokat írunk, turnézunk, tesszük a dolgunkat, de azt nem tudom, hogy más bandákkal mi a helyzet ezen a téren.
